Bár Lajos Vilmos Párizsban született, és keresztapja maga XIV.
Lajos király volt, a francia-holland háborúban (1672–1678) mégis
a franciák
ellen, a Habsburg Birodalom oldalán harcolt, csakúgy, mint később
a pfalzi és a spanyol örökösödési háborúban.
Az ifjú őrgróf 1674-ben, 19 évesen belépett a császári hadseregbe.
Tanítómestere a nagyhírű Montecuccoli gróf, tábornagy (1609–1680),
a főhadparancsnok volt. Ekkor már 1672 óta tombolt a francia-holland
háború. 1675-ben Montecuccoli (és seregében Badeni Lajos őrgróf
is) Turenne marsall ellen vonultak, aki betört a német fejedelemségekbe.
Hosszas vonulások és kisebb csatározások után július 27-én a
Turenne a sasbachi ütközetben elesett. Montecuccoli Elzászig
üldözte a
visszavonuló
franciákat, megostromolta Hagenaut és Zabernt. a Nagy Condé marsall
(1621–1686) közeledő hadai azonban visszafordulásra késztették,
de előbb még ostrommal bevette Philippsburg határerődjét.
A philippsburgi erőd bevételénél tanúsított vitézi helytállásáért
I. Lipót császár 1676-ban egy gyalogezredet adott a keze alá.
1677-ben, amikor nagyapja, Vilmos őrgróf elhunyt, a fiatal
tiszt I. Lajos
Vilmos néven a katolikus Baden uralkodó őrgrófja lett, de az
uralkodásra nem sok ideje maradt, mert a császár katonájaként
szinte egész
életét
háborúskodásban töltötte. Az 1679-es nijmegeni békekötés után
a császár kinevezte őt lovas és gyalogos Obristfeldwachtmeisterré,
ami őrnagyi
rangnak felelt meg.