A rendezvényről:



TÁBORREND,
TŰZ- ÉS BALESETVÉDELMI SZABÁLYZAT

1.A tábor területe
A teljes Újvilág Kert a tábor területének minősül (ld. a szabályzat térképét).

2.A hadinép
A rendezvény szereplői (hadinép) azok lehetnek, (hagyományőrzők, kézművesek, stb.), akik az alábbi rendszabályok betartását önként és feltétel nélkül vállalják, jelen dokumentum tartalmának megismerését aláírásukkal jelenléti íven igazolták. Aki ebben a szabályzatban foglaltakat nem tarja be, az a szereplők közül azonnal kizárásra kerül és el kell hagyja a tábor területét a rendezvény teljes időtartamára.

3. Parancsnok
A tábor parancsnoka egyben a rendezvény koordinátora, a rendezvény időtartama alatt a szereplők vezetője és irányítója, akinek az utasításait a résztvevőknek be kell tartaniuk, amennyiben az nem ellentétes ezen szabályzatban foglaltakkal. Személyéről a résztvevők a tábor nyitásakor, eligazítás során kapnak felvilágosítást.

4. Parancsnokság
Minden egyes résztvevő csoport (egyesület, alapítvány, stb.) saját kijelölt vezetője és a táborparancsnok együtt alkotják a táborparancsnokságot.
A táborparancsnokság együttesen felelős a tábor rendjének és épségének fenntartásáért, a táborrend betartatásáért.

5.Felszerelés, öltözet
Minden felszerelési tárgy, fegyvermásolat, sátor, stb. amely a tábor területén bemutatásra, használatra kerül, kellő történelmű hűségű legyen. Amennyiben bárki a szereplők közül ettől eltérőt tapasztal, a táborparancsnokságot keresse meg. A táborparancsnokságnak meg kell győződni a bejelentés alaposságáról, és szükség esetén, a tábor korhűsége védelmében eltávolíttathatja a kifogásolt tárgyat (ruhát, sátrat, fegyvermásolatot, stb.). A sátrakban leteríthető szénát szabadon lehet vételezni az erre kijelölt helyen.

6. Tűzrakás
A tábor területén csak az arra kijelölt helyeken lehet tábortüzet rakni, a talaj állagának megóvása céljából vaslapra rakott tűzzel. Az eredeti talaj állapotot minden tűzrakó vissza kell állítsa a rendezvény végén. Minden tűz mellett folyamatosan kell legyen egy személy tűzőr. Ennek elmaradása a rendezvényből való kizárást vonhatja maga után.
Tűzifát az arra kijelölt helyen szabadon lehet vételezni.

7. Pirotechnika
A tábor területén csak az arra kijelölt helyen az ostromjátékot megelőzően lehet a lövés és hangimitációra szolgáló pirotechnikai (IV/1 műszaki) töltetet átvenni, azt csak rendeltetésszerűen szabad használni, az ostrom bemutató végén megmaradt darabokat mindkét napon az ostrom után vissza kell szolgáltatni. A tábor területén semmilyen tűz- vagy robbanásveszélyes anyag nem tárolható a táborparancsnok tudta és engedélye nélkül!

8.A harc-játék szabályai
Minden lövés imitáció előtt hangos kiáltással (pl. „figyelem, tüzelünk” vagy „lövés következik”) figyelmeztetni kell minden közelben tartózkodót (nézőt, szereplőt egyaránt). A lövésimitációt végző eszköz csöve vagy a földre, vagy a levegőbe, embertől lehető legtávolabbi irányba kell nézzen. Az imitációt végző személy az eszközt saját felelősségére használhatja. Íj nem használható. Íjjal való céllövészet annak helyszínén kifüggesztett szabályzat szerint végezhető.

Közelharc eljátszásánál nem szabad éles eszközt (pl. kard, bárd, egyéb vágásra, szúrásra alkalmas eszköz) alkalmazni, hegyes eszköznek a hegyét az ég felé fordítva (nem ember felé mutatva vele) kell a harcot imitálni. Általános szabályként nem szabad egymásra erővel vagy nagy súlyú eszközzel súlytani, sem személyre vagy annak közelébe hajító eszközt dobni, nyíllal lőni.
(Ez alól természetese kivétel a papírból, szivacsból készült kő imitáció.)

9.Az ostrom
Az ostrom a harc-játék különleges része. Ennek során csak az arra kijelölt személyek vihetik és állíthatják fel az ostromlétrákat, és csak az arra kijelölt személyek mászhatnak fel azokra. A kijelölést a csoportok parancsnokai a parancsnokság jóváhagyásával teszik meg.
Létrákat a próba alatt betanult módon szabad felállítani és leszedni. Ennek során különös gonddal és anyagi felelősség terhe mellett kell azokat a falhoz érinteni, illetve felállítás és leszedés során a kijelölt személyeken kivételével tilos azoknak 8 méteres körzetében tartózkodni.
A létrák alját az arra előre kialakított támasztóponthoz kell illeszteni és csak ilyen helyzetben használhatók a játékban. A használat egész ideje során egy-egy ember kell fogja két oldalról mindegyik létrát.
Egy létrán egyidejűleg legfeljebb kettő személy tartózkodhat.
A létrákon tilos 4 m magasság fölé felmászni és tilos megkísérelni a fal tetejére jutást. A harc imitáció közben egy kézzel mindig fogni kell a létrát.

10.Lovasok
Lovasok a tábor területén csak a parancsnokság tudtával, arra kijelölt helyen és időben lehetnek. A lovakat a közönségtől kellő módon, elkülönítve kell távol tartani, ezért mindig a ló gazdája (vagy jelenlévő kezelője, lovasa, lovásza) felel. Lovagolni a tábor területén csak megfelelő lovas tudással és saját felelősségre lehet.

11.A győzelmi menet
A fenti szabályok a győzelmi menet teljes időtartamára is érvényesek, a menet indulása és táborba érkezése közötti időszakban annak vonala is a tábor területének minősül.
A menetből, a kijelölt útvonalról letérni nem szabad.

12.Záradék
Fentiekben foglaltak megsértése, elmulasztása, figyelmen kívül hagyása kizárást von maga után.

Hadtörténelem:


- A háború története
- Budavár 1686.
- Szereplők
- Egykorú források
- Korabeli képek
- Kapcsolódó oldalak